Herr Anita 1987. január 25-én született Tatabányán. Itt is kezdett el kézilabdázni, majd Győrbe került. Itt 2006-ig a Győri Graboplast ETO tagja volt, majd kölcsönben töltött 2 évet, először Kiskunhalason, majd Békéscsabán. 2008-ban visszatért Győrbe, ahol az Audi ETO csapatával egészen a BL döntőig meneteltek! Majd Anita úgy döntött, hogy külföldön szeretné kipróbálni magát, így került a Vfl Oldenburg csapatához. Majd ismét egy német csapathoz került, méghozzá a Frisch Auf Göppingen csapatához, ahol meghatározó játékosa volt a csapatnak, mégis úgy döntött, hogy ismét tovább áll. Az új csapata a Vfl Sindelfingen lett volna, azonban a csapat csődött mondott, így nem indultak el a bajnokságban sem. Anita ezután hazatért a Siófok KC csapatához, ahol fél évet játszott. A 2012/2013-es szezonban a DVSC-Fórum játékosa lett! =)
Sziasztok!
A Siófok csapata pénteken a Dunaújváros csapatához látogatott bajnoki mérkőzésre, ahol 32-27-es győzelmet aratott. Anita még nem játszott, hiszen még nem jött teljesen rendbe. Előreláthatólag februárban már fog játszani. =)
- Összedrótozva is biztosan
Feltöltöttem néhány információt Anita csapatáról és felkerültek a csapattársai fényképei is: Csapattársak, Csapata. 4 új civil képet töltöttem fel Anitáról a Civil képekhez! =) Jó nézegetést! =)
Sziasztok!
Köszöntök mindenkit az oldalon, ami Anita visszatérésének örömére újraindult. Mostmár van miről írnom, hiszen kiderült, hogy Anita Siófokon folytatja, így a csapatról már tudok néhány infomációt hozni.
Az oldal új külsőt kapott, remélem mindenkinek tetszik, mert nekem nagyon bejön ez a megoldás! =)
A Galéria is megújult, új tárhelyre költöztettem, mert a régi fizetőssé vált. Mindenképpen nézzetek be. =)
Anita igazolásáról bővebben olvashattok a handball.hu oldalán: http://handball.hu/2012/01/04/siofokon_kotott_ki_herr_anita/
Látogassatok vissza az oldalra többször! =)
Puszi: Móni
Sziasztok!
Végre végre néhány információ a csapattal és a bajnoksággal kapcsolatban. Már csodálkoztam, hogy semmi hír, de rossz helyen kerestem. A hivatalos oldal szinte semmit sem közöl...
A csapat a tavalyi évben a Vfl Sindelfingen néven játszott, most viszont már SG Kickers-Sindelfingen a csapat hivatalos neve. Nyolc új játékos érkezett a csapathoz: Natalie Hagel, Martina Knytlova, Helena Frank, Bagócsi Barbara, Maren Weigel, Janine Urbannek, Anja Brugger és Herr Anita. =) Tehát akkor a teljes 2011/2012-es csapat: Kapusok: Natalie Hagel, Ronja Grabowski Balszélsők: Nadine Härdter, Silke Meier, Ina Grossmann Jobbszélsők: Martina Knytlova, Milena Rösler Irányítók: Barbara Bagócsi, Jasmin Ott, Maren Baumbach Beállók: Janine Urbannek, Marcella Deen Átlövők: Helena Frank, Maren Weigel, Anja Brugger, Marielle Bohm, Anita Herr Edző: Dago Leukefeld
A csapat már lejátszotta első felkészülési mérkőzését a másodosztályban szereplő TuS Metzingen ellen. Hat gólos vereséget szenvedtek, viszont nagyon sok meghatározó játékosuk nem lépett pályára. Bővebben:
- Első felkészülési mérkőzés
Feltettem még az oldalra a 2011/2012-es szezon bajnoki menetrendjét, amit a Bundesliga menüben megtaláltok. A bajnokság szeptember 3-án kezdődik. A Sindelfingen otthon kezd a frissen feljutott Bad Wildungen Vipers ellen.
Puszi: Móni
Sziasztok!
Anita még mindig pihen a műtét után. A csapata háza tájáról sincs semmi hír sajnos... =/
Ezért most mivel kint nincs olyan nyárias idő, ezért próbáltam egy kis nyárias hangulatot becsempészni az oldalra. Remélem tetszik nektek. Nekem tetszik. =)
Hoztam néhány képet Anitáról, amiket ő töltött fel a Facebook profiljára. Nézzétek meg! A civil képek albumba megtaláljátok a 6 képet. Itt egy kis ízelítő:
Sziasztok!
Anitát még 20-án műteni foják még egyszer, aztán már csak a felépülés van hátra és az, hogy egészségesen visszatérjen a pályára. =) Mielőbbi gyógyulást Anita! =)
Anita egyik rajongója és igen közeli barátja, Jenny készített egy videót Anita 2010/2011-es szezonjáról. Nézzétek meg a videót, mert minden gól Jenny saját felvétele. =)